
2010.10.15
RENDőRSÉG ● KÖZLEKEDÉS ●
Az ősz előrehaladtával nagyobb figyelmet kell fordítani a megfelelő kivilágításra, valamint a téli gumi használata szükségessé vált. Az országos közúthálózaton ezen a hétvégén is számos helyen folynak közúti munkálatok, ezért figyeljék az erre felhívó táblákat, jelzéseket!
A meteorológiai előrejelzés szerint a hétvégén a frontok elkerülnek, a napsütéses, kellemes napokat felhős idő váltja, esőre is sok helyen lehet számítani.
Az ősz előrehaladtával nagyobb figyelmet kell fordítani a megfelelő kivilágításra, gyalogosok és kerékpárosok esetében a láthatóság fokozására a kései világosodás és a korábbi sötétedés miatt, gépjárművek esetében a tompított fényszóró bekapcsolására és használatára (helyzetjelzőt csak álló helyzetben lehet használni!). Elindulás előtt mindig ellenőrizzük a világítóberendezéseket!
Az állandósuló alacsony éjszakai és hajnali hőmérséklet miatt a téli gumi használata szükségessé vált (gumicsere)!
Az országos közúthálózaton ezen a hétvégén is számos helyen folynak közúti munkálatok, ezért figyeljék az erre felhívó táblákat, jelzéseket!
M0 régi szakaszán folyamatosan épül a harmadik forgalmi sáv. Jól kiépített és kitáblázott terelés mellett folyamatos sebességkorlátozás van érvényben. Szakaszosan, visszatérően építési területeken kell áthaladni. Ez érvényes az M0-M7 csomópontra is! Kérjük, fokozott óvatossággal közlekedjenek, különösen munkagépek környezetében!
Az M1-es mindkét pályaoldalán a 14-15-ös km szelvények közötti szakaszon a hídépítés és a szűkebb keresztmetszet miatt 80-100 km/h-s korlátozás, a 20-28-as km szelvények, és az 51-54-es km szelvények között a szembe jövő sávba történő átterelés (burkolatjavítás miatt) 60 km/h-s sebességkorlátozás van érvényben (ezen a területen a kihajtók Győr irányában nem használhatók). A 103-105-ös km szelvényben hídjavítás miatt a leállósáv mindkét oldalon zárva van, itt 60 km/h-s korlátozás mellett haladhat a forgalom.
Az M3-as autópályán burkolatjavítás miatt áttereléssel (szembejövő forgalommal) találkozhatnak a 83-86-os km szelvényben, ahol 80 km/h-s korlátozás mellett haladhat a forgalom. Kérjük, türelmesen vezessenek!
Az M5-ön a Budapest felé a 78-73-as km szelvényben folyó munkák miatt 80 km/h-s sebességkorlátozás van, fix terelés mellett haladhat a forgalom. A kihajtóágat Kecskemét felé lezárták!
Az M6-os és az M7-es utakon nem terveztek munkálatokat a hétvégére.
A hétvégi határforgalmat tekintve Ártánd közúti határátkelőhelyen a hétvégi kamionstoppal összefüggésben, pénteken és szombaton az esti órákban, valamint vasárnap a késő esti óráktól hétfő délelőttig várható 1-2 órás várakozás a teherforgalomban.
Elsősorban Záhony közúti határátkelőhelyen várható nagyobb mértékű, 60-120 perces forgalomtorlódás a hétvégén a személyforgalomban, mindkét irányban. A várakozási időt növelheti a Vám- és Pénzügyőrség által a jövedéki termékekkel való visszaélés megakadályozása érdekében bevezetett új intézkedés, miszerint számítógépes nyilvántartást vezetnek a személyautók üzemanyagszintjéről, illetve a külföldön megtett távolságról.
A záhonyi forgalomtorlódás elkerüléséhez alternatív útvonalnak továbbra is a 07-19 óra között nyitva tartó Barabás közúti határátkelőhelyet és a 08-16 óra között nyitva tartó Lónya közúti határátkelőhelyet ajánljuk.
Tájékoztatjuk az utasokat, hogy az ukrán villamosenergia-hálózat problémái miatt váratlan áramszünetek előfordulhatnak a határátkelőhelyek ukrán oldalán, amelynek következtében az áramszünet időtartama alatt az ukrán határellenőrző szervek szüneteltetni fogják a határforgalmat. A határforgalom aktuális helyzetéről a Szabolcs-Szatmár-Bereg MRFK ügyeletén lehet érdeklődni a +36-42/524-600 telefonszámon.
A légi közlekedést, a járatok indulását és érkezését befolyásoló időjárási tényezőről, munkabeszüntetésről nincs információnk.
A határátkelőhelyek felkészültek a várható forgalom lebonyolítására, teljes kapacitással fognak üzemelni; ha szükséges, ideiglenes forgalmi rendet alakítanak ki a várakozások csökkentése érdekében. Az utasok napra készen tájékozódhatnak a határátkelőhelyeken lévő aktuális várakozási időkről a http://www.police.hu/hatarinfo/varakozas.html oldalon.
Elindulás előtt - vagy ha már úton vagyunk - érdemes tájékozódni az adott útszakasz forgalmi helyzetéről. Ezt megtehetik a következő információs vonalakon:
Az Útinform rádiós információit hallgatva, az Útinform telefonos utastájékoztatóján keresztül a 336-2400 számon, illetve interneten a www.kozut.hu honlapon.
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. telefonszáma: 06-40/40-50-60 (ez olvasható az autópályákon kihelyezett portáltáblákon is).
0 hozzászólás
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!
Friss hírek
Folytatódó bikapiac? 11 érv, amely az arany mellett szól 2012-ben is.
Friss tanulmányok
Nem szállít több utast a MALÉV, ezért a hoppon maradt utasoknak próbál segíteni a KÖFE.
| Valuta | Érték | Változás |
| CHF : | 248.000 | 0.81% |
| CNY : | 37.000 | 2.7% |
| EUR : | 298.000 | 0.67% |
| GBP : | 371.000 | 0.27% |
| JPY (100): | 296.000 | 2.36% |
| RON : | 67.000 | 1.49% |
| USD : | 235.000 | 1.28% |
MNB középárfolyam









RSS
twitter