
2010.09.24
HASZNÁLT AUTÓ ●
Használt autó vétele során az általános paramétereken felül egyéb tényezőkre is figyelnünk kell: adó-és vámtartozás, bírósági végrehajtás, visszatekert kilométerórák és egyéb csapdák.
Egyre nehezebb autóhitelhez jutni, ezért sokan választják a használt autókat, bár ezekből már így is sok fut az utakon.
A vásárlás során könnyen előfordulhat, hogy a gépjármű nem teher nélkül jut hozzánk, és erről mit sem tudunk. Így adó-és vámtartozás, melyre már végrehajtás van kérve, vagy egyéb bírósági végrehajtásból származó teher is lehet a járművön. És ezen még az sem segít, hogy hozzájutunk a gépjármű törzskönyvéhez, hiszen az csak azt bizonyítja, hogy nem lízingcég, vagy hitelintézet tulajdonában van az autó.
Amennyiben pedig – akár tudtunk a teherről, akár nem – így történik a vásárlás, az APEH anélkül, hogy vizsgálná az adásvétel érvényességét, lefoglalhatja jogszerűen az autót, és ezt követően csak polgári peres úton érvényesíthetjük igényünket az eredeti tulajdonossal szemben.
Természetesen a megelőzés segíthet a problémákat elkerülni, de csak bizonyos körben. Adó-vagy vámtartozásról az okmányirodától kérhetünk felvilágosítást, és ez feltétlenül javasolt is használt gépjármű vétele esetén. Az pedig, hogy egy adott gépjármű bírósági eljárás miatt lefoglalás alatt áll-e, egy meglehetősen hosszú és bonyolult procedúra végén deríthető ki. Ehhez a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalához kell írásbeli kérelmet beadni, amely körülbelül egy hónapon belül tud választ adni.
Használt autó vétele esetén jó azt is tudni, hogy kötelező jótállás – mivel az a jogszabály alapján új személygépjárművekre van – nem illet meg minket, de fogyasztói szerződés esetén szavatossági jogok – javítás, csere, árleszállítás, elállás – a vásárlástól számított legalább egy évig akkor is megilletnek minket, ha nem új az autó, azaz ha például használt autó kereskedésben vettük azt.
Érdemes ellenőrizni a kilométeróra állását is, például szakszerviztől lekérdezni az ott végzett eddigi javításokat, hiszen javítás esetén rögzíteni kell a kilométeróra állását, mely eltérhet a ténylegesen tapasztalttól. Külföldről behozott gépjármű esetén a Vám és Pénzügyőrségtől lehet információt kérni, hogy a behozatalkor mennyi volt a kilométeróra állása.
0 hozzászólás
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!
Kapcsolódó cikkek
Friss hírek
Folytatódó bikapiac? 11 érv, amely az arany mellett szól 2012-ben is.
Friss tanulmányok
Nem szállít több utast a MALÉV, ezért a hoppon maradt utasoknak próbál segíteni a KÖFE.
| Valuta | Érték | Változás |
| CHF : | 248.000 | 0.81% |
| CNY : | 37.000 | 2.7% |
| EUR : | 298.000 | 0.67% |
| GBP : | 371.000 | 0.27% |
| JPY (100): | 296.000 | 2.36% |
| RON : | 67.000 | 1.49% |
| USD : | 235.000 | 1.28% |
MNB középárfolyam









RSS
twitter