
2010.12.09
APEH ● ADÓ ●
A magyar webáruházakban 2009. évben összesen 99 milliárd forintnyi árut értékesítettek. Kevesen tudják, hogy az interneten folyó elektronikus kereskedelemnek (e-kereskedelemnek) a hagyományos formában folytatott kereskedelmi tevékenységhez hasonlóan vannak adózási vonatkozásai is, melynek betartását az APEH ellenőrzi. A továbbiakban azok számára szeretnénk útmutatót nyújtani, akik már kereskednek, illetve kereskedni szándékoznak az interneten.
Nem mindegy persze, hogy ki, mit és milyen gyakorisággal értékesít, ennek függvényében ugyanis eltérő bejelentési és bevallási szabályok vonatkoznak az elektronikus kereskedőkre.
Az eseti jelleggel néhány kinőtt gyermekruhát, használt játékot, bútort esetleg a harmadik nászajándékba kapott – egyébként új – turmixgépet internetes aukción értékesítő magánszemélyeknek külön bejelentési kötelezettségünk nincs. Ebben az esetben az elektronikus értékesítésből származó jövedelmet a személyi jövedelemadó-bevallásban kell bevallani, illetve azután csak személyi jövedelemadót kell fizetni.
Az elektronikus értékesítésből származó jövedelmet kétféleképpen határozhatjuk meg annak függvényében, hogy az értékesített termékről áll-e rendelkezésünkre számla, vagy más, a beszerzési értéket tanúsító dokumentum (például adásvételi szerződés).
Amennyiben igen, a befolyó vételárból (vagyis a bevételből) a számlával igazolt beszerzési költségeket levonva kapjuk meg az értékesítésből származó jövedelmet, ami lehet akár nulla forint is, amennyiben a beszerzési árral azonos, vagy annál alacsonyabb értéken kerül értékesítésre az ingóság.
Ha nincs számla, vagy az eladott dolog beszerzési értéke nem megállapítható, a bevétel 25%-át kell jövedelemnek tekinteni.
Az előzőekben leírtak szerint számított jövedelem után 25 % személyi jövedelemadót kell fizetni. Könnyebbséget jelent ugyanakkor az elektronikusan kereskedők részére, hogy a jogalkotó rendelkezése értelmében nem kell megfizetni az ingó vagyontárgyak átruházásából az év során együttesen származó jövedelem adójának az 50 ezer forintot meg nem haladó részét. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy amennyiben az elektronikus kereskedelemben történő értékesítések révén szerzett jövedelem nem haladja meg a 200 ezer forintot, úgy az után nem kell személyi jövedelemadót fizetni, illetve amennyiben ennél több a jövedelem, akkor csak a 200 ezer forint fölé eső jövedelemrész után kell adózni. Oda kell figyelni ugyanakkor az adómentes jövedelemrész számításánál arra, hogy abba az elektronikus mellett a hagyományos kereskedelemben szerzett jövedelem is beletartozik.
Az eseti értékesítések mellett egyre többen választják rendszeres jövedelemszerző tevékenységül az e-kereskedelmet. Nagyon fontos, hogy amennyiben az interneten folytatott kereskedelmet üzletszerűen kívánják folytatni – például rendszeresen új termékek értékesítésével, saját weblappal a kereskedelmi tevékenység elősegítésére – e tevékenység megkezdését az adóhatósághoz be kell jelenteni, illetve – amennyiben azzal az adózó még nem rendelkezik – adószámot kell igényelni. A bejelentés során értékesítési helyként a kereskedésre használt weboldal címét kell megadni.
Az üzletszerű e-kereskedelem gazdasági tevékenység, arra tehát vonatkoznak a számlaadási, bevallási és egyéb adózási szabályok, melyek betartásához nagy segítséget jelent egy szakképzett könyvelő igénybevétele. A tevékenység jellegére tekintettel sajátosan alakulnak az iratmegőrzés szabályai: minden, az e-kereskedelemmel kapcsolatos iratot, bizonylatot meg kell őrizni, ide értve az elektronikus formátumúakat is (pl. aukció nyerteséről értesítés). Az iratőrzési kötelezettség 5 vagy 8 év attól függően, hogy egyéni vállalkozó vagy gazdasági társaság folytatja a tevékenységet.
Az e-kereskedelmi tevékenységet az APEH ellenőrzi. Az adóellenőr jogosult minden olyan adathoz hozzáférni, amely az adókötelezettség megállapításához szükséges. Az esetleges ellenőrzés során a revizorok a megőrzött iratok, számlák, elektronikus számlák (például a www.vatera.hu jutalék számlája), e-mailben történő megrendelések, visszaigazolások alapján vizsgálják az adókötelezettség szabályszerű teljesítését.
Az APEH 2010. évben fokozott figyelemmel ellenőrzi az internetes kereskedelmet, így megéri fokozott figyelmet fordítani az adózási szabályok betartására. Amennyiben az ellenőrzés üzletszerű gazdasági tevékenység bejelentés, illetve az adókötelezettség teljesítése nélküli folytatását állapítja meg, előfordulhat, hogy a kiszabott szankciók elérik az internetes értékesítés során elért bevételek összegét. Amennyiben egy adózónál 10 millió forint árbevételű értékesítések után személyi-jövedelemadó, általános forgalmi adó és egészségügyi hozzájárulás adóhiányt állapítanak meg a revizorok, annak a kapcsolódó mulasztási bírsággal, adóbírsággal és késedelmi pótlékkal együtt 10 millió forint körüli fizetési kötelezettséggel kell számolnia. Annak érdekében, hogy erre véletlenül se kerülhessen sor, az e-kereskedelemhez kapcsolódó bármely adózási kérdéssel is bizalommal fordulhatnak az APEH telefonos ügyfélszolgálatához a helyi tarifával hívható 40/42-42-42-es telefonszámon.
1 hozzászólás
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy Regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!
A hozzászólásokat megtekintheti itt.
Kapcsolódó cikkek
Friss hírek
Folytatódó bikapiac? 11 érv, amely az arany mellett szól 2012-ben is.
Friss tanulmányok
Nem szállít több utast a MALÉV, ezért a hoppon maradt utasoknak próbál segíteni a KÖFE.
| Valuta | Érték | Változás |
| CHF : | 248.000 | 0.81% |
| CNY : | 37.000 | 2.7% |
| EUR : | 298.000 | 0.67% |
| GBP : | 371.000 | 0.27% |
| JPY (100): | 296.000 | 2.36% |
| RON : | 67.000 | 1.49% |
| USD : | 235.000 | 1.28% |
MNB középárfolyam









RSS
twitter