– A kormány jelentős, több területet érintő adóintézkedéseinek legfőbb célja az ország versenyképességének javítása, valamint a családok, a fogyasztás támogatása – összegezték a PwC vezetői a tanácsadó cég tegnapi adókonferenciáján.
„Összességében pozitívak az újonnan elfogadott változások. Ugyan vannak olyan intézkedések, melyek népszerűtlenek bizonyos szektorokban. Az idő rövidsége valamint az EU és az IMF szigora leszűkítette a Kormány manőverezési lehetőségét. Hiszek abban, hogy az egykulcsos szja bevezetésének létjogosultsága van és, hogy a nagyvonalú gyerekkedvezménynek kedvező demográfiai hatásai szemmel láthatóak lesznek, így az új adócsomag fehéríteni is képes a jövedelmeket”– véli dr. Lőcsei Tamás, a PwC cégtársa.
Változások az SZJA területén
Pozitív változások lépnek életbe a személyi jövedelmek adóztatása területén, mely alapvetően az egykulcsos 16%-os mértékű adó bevezetésének köszönhető. A magánszemély mind az összevont adóalapba tartozó, mind a külön adózó jövedelmei után 16 százalék adót fizet. „Reform értékűek a személyi jövedelemadót érintő módosítások” – összegezte Horváthné Szabó Beáta a PwC igazgatója.
A bérjövedelmek a jövőben is kedvezményt élveznek, azáltal, hogy csökkentett összegben ugyan, de megmarad az adójóváírás. Az adó alapja 2011-ben ugyan még a szuperbruttó jövedelem lesz, azaz a jövedelem 127 %-a után kell az adót megfizetni, de az adóalap-kiegészítés 2012-ben a felére csökken, majd 2013-tól megszűnik teljesen. Nagy hangsúlyt kap a családok támogatása jövőre.
A köztudatban eddig természetbeni juttatásnak nevezett-, jövőre „egyes juttatások” esetében is bevezetésre kerül az adóalap kiegészítés, melynek eredményeként az adó alapja a juttatás szokásos piaci értékének 1,19 szerese, mely után nem Tb járulékot, hanem 27% Eho-t kell fizetni. Ilyen esetről többek között akkor beszélünk, ha a juttatás értéke egyénenként nem állapítható meg, mint például a csoportos vendéglátás, nem Tao adóalanyok esetében a reprezentáció, a csoportos biztosítás, de ide tartozik a telefon magáncélú használata révén keletkező jövedelem is.
„Megszűnik a korábbi értelemben vett cafeteria, azáltal, hogy kikerül a kifizetői adóztatás alól a sportszolgáltatás, a személyszállítás, a munkavállalóknak egységesen vagy szabályzat alapján történő juttatás. De örvendetes, hogy új köntösben fennmarad az úgynevezett béren kívüli juttatások rendszere azzal, hogy az adómérték itt is 1,19-es szorzóval, de 16%-ban kerül meghatározásra, melyet egyéb járulékfizetési kötelezettség nem terhel. Ide tartozik 2011-től az üdülési csekk, üdülési szolgáltatás, étkeztetés és fogyasztásra kész étel, nyugdíj-előtakarékossági, önkéntes pénztári munkáltatói támogatások, az internet, az iskolakezdési támogatás, helyi utazási bérlet, iskolarendszerű képzés és új elemként a Széchényi Pihenő Kártya, melynek felhasználási köre még nem ismert, de az összeg nagyságára tekintettel (300 ezer Ft/év) nagyon ígéretesnek mutatkozik”– tette hozzá Horváthné Szabó Beáta.
A társasági adózást érintő változások
A társasági adózást érintő változások közül az egyik legfontosabb, hogy az elfogadott törvény értelmében 2013. január 1-től egységesen 10%-ra csökken az adókulcs és, hogy a jövőben bevezetésre kerül a látványsportágak támogatásához kapcsolódó adó- és adóalap kedvezmény, bár ez utóbbira még az Európai Bizottságnak is az áldását kell adnia. Ha ez megtörténik, a támogatók akár a támogatás összegének 119%-át is visszanyerhetik majd adókedvezmény formájában.
„Kedvező fejlemény, hogy a jogalkotó szélesíti a bizonyos részesedések elidegenítéséhez kapcsolódó adómentesség körét; eltörli az egyes külföldi társaságoknak fizetett kamatra, menedzsment- és szolgáltatási díjakra vonatkozó forrásadó szabályokat. Már az idén megemeli az adóelőleg-kiegészítéshez kapcsolódó árbevétel határt; és kibővíti a szokásos piaci ár meghatározására alkalmazható módszerek felsorolását az ügyleti nettó nyereségen alapuló és a nyereség megosztásos módszerekkel, ezáltal megszüntetve a különböző módszerek alkalmazásának korábbi hierarchiáját” – emelte ki Burján Ákos, a PwC igazgatója. „Mindemellett azonban a külföldről származó kamatbevétel kedvező adózása a jövő évtől megszűnik”- tette hozzá az igazgató.
0 hozzászólás
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!
Friss hírek
Folytatódó bikapiac? 11 érv, amely az arany mellett szól 2012-ben is.
Friss tanulmányok
Nem szállít több utast a MALÉV, ezért a hoppon maradt utasoknak próbál segíteni a KÖFE.
| Valuta | Érték | Változás |
| CHF : | 248.000 | 0.81% |
| CNY : | 37.000 | 2.7% |
| EUR : | 298.000 | 0.67% |
| GBP : | 371.000 | 0.27% |
| JPY (100): | 296.000 | 2.36% |
| RON : | 67.000 | 1.49% |
| USD : | 235.000 | 1.28% |
MNB középárfolyam









2010.11.30

RSS
twitter