Vagyonadó: eltörölve!
Elosztó ¦ Forrás: Alkotmánybíróság | 2010. január 26. ,kedd ¦ Frissítve 2010.01.26
cimke

Az Alkotmánybíróság 2010. január 26-án elfogadott határozatában alkotmányellenessé nyilvánította az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvénynek a lakóingatlanok adójára vonatkozó rendelkezéseit, s azokat visszamenőleges hatállyal megsemmisítette.

Határozatában az AB — más országok adóztatási gyakorlatát is figyelembe véve — nyomatékosan rámutatott arra, hogy a vagyonadó intézménye és annak önadózással történő megállapítása nem alkotmányellenes. Az AB megállapította továbbá, hogy az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adónak a lakóingatlanokra vonatkozó szabályozásában a törvényhozó nem a luxusadóról szóló törvénnyel kapcsolatos 155/2008. (XII. 17.) AB határozatában foglaltakat vette alapul, hanem az ingatlanadó szabályozását új alapokra helyezte.

A lakóingatlanok adójának alapját az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvény szerint az adóalanynak kellett volna meghatároznia, mégpedig az adóév első napján fennálló forgalmi értékkel azonosan. Az adóhatóság ugyanakkor e törvény értelmében jogosult lett volna arra, hogy utóbb a bevallott értéktől eltérően állapítsa meg a lakóingatlan forgalmi értékét, s a két érték közötti, tíz százaléknál nagyobb eltérés esetén az adóalanyt bírsággal sújtsa. Az AB megállapította, hogy ez — az öt éves elévülési időn belül — még az adóalany és az adóhatóság formálisan jogszerű eljárása mellett is bármikor előfordulhatott volna. A lakóingatlanok adójának alapjául szolgáló, árként általában elérhető érték ugyanis — konkrét jogügylet és hatósági közreműködés nélkül — bizonytalan, gyakran akár 30-40%-os ingadozást is mutathat.

Az AB szerint ezért a törvényhozó akkor, amikor a lakóingatlanokat terhelő forgalmi érték alapú adót — az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvényben foglalt módon — még önadózással is párosítja, ezzel a megoldással a forgalmi érték meghatározásában rejlő bizonytalanságból eredő kockázatot egyoldalúan az adóalanyokra hárítja, ami a jogállamiságból levezethető jogbiztonságot sérti.

Az AB megállapította, hogy a törvény ellentmondásos szabályai következtében nem egyértelmű, milyen értéket kell adóalapnak tekinteni, és több adóalany esetén hogyan kell közöttük megosztani az adófizetési kötelezettséget akkor, ha a lakóingatlant az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű jog terheli, és az annak gyakorlására jogosult személy lesz az adó alanya. Ez az AB döntése értelmében szintén sérti a jogbiztonságot.

Az AB elutasította a törvénynek a vízi jármű, légi jármű, illetve nagy teljesítményű személygépkocsi adójára vonatkozó rendelkezéseit támadó indítványokat.

Az AB ezt a határozatát egyhangúlag hozta meg.


 
 

2 hozzászólás

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy Regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!
A hozzászólásokat megtekintheti itt.
Hozzászólok Írta: 2010-11-01 12:20:53
hrNyfW famlyrgzzfdl, [url=http://aghbxchlqccu.com/]aghbxchlqccu[/url], zbvgocikpbpv, http://uuizplegueee.com/
Hozzászólok Írta: 2010-01-26 15:50:09
Janiszta
zseni
Helyes!

Friss tanulmányok

Valuta árfolyamok
bezár
ValutaÉrtékVáltozás
CHF :241.000-0.41%
CNY :35.0000%
EUR :291.000-0.69%
GBP :351.000-0.57%
JPY (100):289.000-1.04%
RON :67.0000%
USD :221.000-1.36%
Utolsó frissítés: 2012.02.07 12:00
MNB középárfolyam
Nemesfém árfolyam
bezár
NemesfémFt/g€/g
Arany 24K10 907 Ft40.1 €
Arany 18K8 180 Ft30.07 €
Arany 14K6 380 Ft23.46 €
Arany /tört/5 423 Ft19.94 €
Ezüst246.97 Ft0.91€
Ezüst 800197.57 Ft0.73 €
Platina11 031 Ft40.56 €

Utolsó frissítés: 2011.08.29 12:00
Az átváltás MNB középárfolyamon történik
Tartsd egy helyen bevételeidet, kiadásaidat, hozz létre számlákat, kategóriákat. Mindez ingyen, csak regisztrálnod kell!